A Lancia dicsőséges élete és bukása
Avagy az autós történelem egyik legnagyobb tragédiája
A Lanciát az egyik leginnovatívabb autógyártóként ismerték a 20. század első felében, rengeteg ma is használt találmányt mutattak be, a Lancia volt az olasz stílus, olasz autógyártás tökéletes definíciója, mára azonban eljutottak oda, hogy csupán egy városi kisautót árulnak, azt is csak Olaszországban. A mai bejegyzésben ezt az utat járjuk be, megismerjük az autós történelem egyik legszomorúbb kis darabját.
Vincenzo Lancia 1881. augusztus 24-én született egy Torinó melletti faluban. Apja konzervgyárat működtetett, a kis Vincenzót pedig könyvelői pályára szánták. Azonban a legfiatalabb Lanciát lenyűgözték a gépészeti, mérnöki újdonságok, legfőképp az új, motoros autók. Emiatt tinédzserként sok időt töltött Giovanni Battista Ceirano műhelyében, aki először kerékpárokkal kereskedett, majd részt vett a Fiat megalapításában. 1898-ban Lanciát kinevezték könyvelővé a cégnél, de miután észrevették, hogy milyen jól vezet, ő lett a tesztpilóta is csupán 19 évesen. Az első autóversenyzői sikerét 1900-ban aratta, amikor megnyerte az első francia nagydíjat Le Mans-ban egy Fiattal. Ezután több versenyen is részt vett, de gyakran esett ki mechanikai probléma miatt. 1906-ban megnyerte az aranykupát Milánóban.
Vincenzo Lancia
1906-ben Lancia szakított a Fiattal, hogy elkészítse az első saját autóját. Egy másik egykori Fiat-pilótával, Claudio Fogolinnal, 100000 líra tőkével megalapították a Lancia Automobiles S.p.A.-t 1906. november 26-án. Az első autójuknak a Tipo 51 nevet adták, később Alfának is nevezték, ezzel indult az a mai napig létező sajátosság, hogy a görög ábécé betűiről nevezik el a Lanciákat. Az Alfa egy 2544 köbcentis, négyhengeres motort kapott 28 lóerős csúcsteljesítménnyel, így az autó 90 km/h végsebességre volt képes. Mivel viszonylag megbízhatónak és gyorsnak számított, az autóversenyeken sokan elkezdték használni, egy jó kezdőlökést adva ezzel a Lanciának.
1911-ben barátjával, Carlo Biscaretti di Ruffiával megalkották az első hivatalos Lancia-logót. Két évvel később, 1913-ban legyártották az első teljes elektromos rendszerrel szerelt autót, a Thetát. 1919-ben megalkották az első V12-es motort, szakítva ezzel a soros hengerelrendezéssel.
1922-ben kezdték gyártani az egyik leginnovatívabb modelljüket, a Lambdát. A világon elsőként önhordó karosszériát kapott, kardánalagutat a kisebb hasmagasság érdekében, V4-es SOHC (felülvezérelt, felülszelepelt) benzinmotort alumínium hengerfejjel, független első felfüggesztést, és mind a négy keréken féket, ami egyáltalán nem volt megszokott akkoriban. A Lambda az 1920-as évek legnépszerűbb Lancia-terméke volt.
Lancia Lambda
1930-ban Vincenzo Lancia megalapította a mai napig működő Pininfarina dizájnstúdiót Gaspare Bona, Battista Farina (Pinin), Giovanni Battista Devalle, Pietro Monateri és Arrigo De Angeli segítségével.
1936-ben megtervezték a következő előremutató modelljüket, az Apriliát. Itt használtak először szélcsatornát a minél jobb légellenállás érdekében, így kapták meg az akkori rekord 0,47-es Cw-értéket. Mind a négy keréknél független felfüggesztést és rásegítős féket kapott. A motorja V4-es volt, hemiszférikus, azaz félgömb alakú égéstérrel (ilyen elven működnek ma a Dodge HEMI-motorjai).
1937. február 15-én Vincenzo Lancia szívrohamot kapott, és 56. életévében meghalt. Autógyárát feleségére, Adele Migliettire és fiára, Giannira hagyta. Ebben az időben a háború miatt be kellett zárni, és át kellett alakítani minden gyárat háborús felszerelés előállításához, így nem termelt a Lancia.
A háború után nem álltak le az innovációkkal. Például az 1948-tól kapható Ardea harmadik generációját elsőként a világon ötsebességes váltóval is árulták.
Nem sokkal később Gianni Lancia leszerződtette a volt Alfa Romeo-dizájner Vittorio Janót. Az ő irányítása alatt fejlesztették ki az első sorozatgyártásban kapható V6-os motort. Ezt először a csodálatos Aureliába szerelték be, így az egyik legfinomabb járású autó lett akár ötezres fordulaton, 180 km/h-s sebességgel. Ez az autó rengeteget szerepel egyébként Dino Risi Előzés (Il Sorpasso) című 1962-es filmjében, amit az első roadmovie-k között tartanak számon, mindenkinek ajánlom.
Lancia Aurelia az Előzés című filmben
Minden jónak vége szakad egyszer, ez a Lanciára is igaz. Az 1960-as évek gazdasági problémái nem tettek jót a minőségi, de rendkívül drágán árult modelleknek. Az évek során egyre kevesebb autót adtak el, és 1969-re a megszűnés veszélye fenyegette őket. Végül a Fiat segített kimászni a gödörből olyan módon, hogy megvette a Lanciát. Bár ezzel megszűnt az autóik egyedisége, hozzáférést kaptak a Ferrari technológiáihoz, így a Gamma, a Stratos és a Beta modellek nagyjából megfeleltek az elvárásoknak.
A Fiat abban a reményben fektetett be a cégbe, hogy majd átveszik a rengeteg újítást, ám arra nem gondoltak, hogy minden egyes Lanciát rendkívül erőforrásigényesen, kézzel raknak össze, egyedi alkatrészekből. A vezetőség elhatározta, hogy a Lanciákat is nagy sorozatban fogják gyártani, Fiat alkatrészekből. Így történhetett meg, hogy a nálunk Deltaként ismert modellt Svédországban Saab 600-ként árulták, vagy a későbbi Thema ugyanarra az alvázra épült, mint a Saab 9000 és a Fiat Croma. A Lancia versenyosztálya szerencsére továbbra is működött, így rengeteg raliversenyt nyertek a Deltával és a Stratosszal. Az 1990-es évekre teljesen egybeolvadt a két márka, rengeteg Fiatot adtak el Lancia logóval és fordítva. Az 1994-es Kappa volt az utolsó nagy Lancia, ami a saját idejében nagyon jó autónak számított.
Lancia Kappa 1994
A 2000-es évekre a Lancia szinte eltűnt. 2009-ben a Fiat megvette a Chryslert, az akkori vezető, Sergio Marchionne ebben látta a lehetőséget a Lancia felvirágoztatására. Ennek köszönhetően elég ritkán, de láthatunk Lancia logós Chryslereket. 2014-ben Marchionne bejelentette, hogy 2017-től csak Olaszországban lehet majd Lanciákat vásárolni. Ez így is történt, és mára már csak az Ypsilon nevű kis városi autót lehet kapni, az egykor leginnovatívabb olasz luxusmárka pedig előreláthatólag 1-2 éven belül meg fog szűnni.
Remélem, mindenkinek tetszett a történet, vagy legalábbis az eleje. Gondolatokat, véleményeket, konstruktív kritikákat, mint mindig, most is írjatok kommentben, további szép napot mindenkinek!